Seemann

A sötétség és a tisztaság nem feltétlenül áll szemben egymással, ha a mélység köti össze őket; ahogy a tenger is szinte feketének látszik, pedig valójában az a legtisztább víz. Teljesen keresztülengedi magán a fényt ahelyett, hogy rövid úton szétszórnák azt a külvilág életéből származó maradványok, és csak egy rá jellemző színt hagynának hátra. Így a fény teljes egészében feltárhatja benne saját kioltódását. Saját tisztasága láttatja meg a mélységét. Otthont ad azoknak a bizarr, jó okkal baljós kinézetű és többnyire vak kreatúráknak is, melyeket mások talán nem is sejtenek, de magába is rejti őket, és csak sejtteti azt, ami máshol létezni sem lenne képes. A fény felé haladva viszont páratlan gazdagságot tár fel, legkülső rétege pedig szikrázóan kristálytiszta. Még ez a rétege is jóval mélyebb, mint amilyennek tűnik. A felszínen minden színt képes feltárni, de kicsit mélyebben már óhatatlanul az ég színébe hajlik.

Mικροκόσμος, μακροκόσμος

"Az egyetlen Megnyilvánult a Megnyilvánulatlan." Ezért nem is lehet Istenre külön bizonyíték, hisz a bizonyíték megnyilvánult, tehát nem maga a Megnyilvánulatlan. De mindenben a Megnyilvánulatlan nyilvánul meg, magyarán a Teremtő bizonyítéka a Teremtés egésze. Azt is mondhatnánk, hogy Isten bizonyítéka saját maga megtagadása, ami az egész Világ. Egy szó, mint száz, Isten látszólag sehol sincs.

Épp olyan ez, mint amikor az ember valakinek egészen a szemébe néz. Aligha nézhetne mélyebbre, pedig valójában nem is láthat ott semmit. Nincs még egy ilyen részlet, ami minden embernél teljesen ugyanúgy nézne ki. Ahol ennyire Semmi ne volna ott. Két fekete lyuk. De mégis, körülötte tükröződik az, ami benne van. Minél nagyobbra tágul a kör a középpont körül, annál inkább tükröződik minden, ami benne van. Minél szűkebb a kör, annál inkább csak a legfontosabb és legszellemibb tulajdonságok jelennek meg.
Belelátni a fekete lyukba sosem lehetséges, és kifelé is csak egy személy lát. De az összes ilyen egy-személy valahol Egy "személy", aki saját verzionális tükröződéseit figyeli.

A Megnyilvánult nincs akkor, ha a Megnyilvánulatlan nem nyilvánul meg, de a Megnyilvánulatlan akkor is van, ha megnyilvánul, és akkor is, ha nem. És az ember is ilyen, akkor is van, amikor fizikailag nem nyilvánul meg. De az is istenszerű az ember részéről, ha másként nem nyilvánul meg, például valami kapcsán úgy dönt, hogy inkább csukva tartja a száját, gondolatban kuncog egyet, és megszánja a szerencsétlen tökfejűt, de nem haragszik.

Ui.: Allahu akbar! :)

A hitetlenség (al-kufr) lényege

Az arab kufr szó a kafara igéből ered, amely szó szerint „betakarni”, „elfedni” vagy „elrejteni” jelentéssel bír. Azt az embert, aki megtagadja Istent, káfirnak (eltakarónak) nevezik, mert a tudatlansága takarójával takarja el azt, ami természetének része, s ami saját lelkében rejlik, hiszen valójában őbenne is ösztönösen él az iszlám. Ennek az embernek – mivel a tudatlanság rejtett fátylával takartatik el – a belátó képessége korlátozott, értelme zavaros és képtelen felismerni a nyilvánvalót. Saját lénye rejtve van tudata előtt, saját maga teljes megtagadásaként gondolkodik és cselekszik.
Szívében haragos gondolatokat őriz Istennel szemben.

الله أكبر

"Ami Istent illeti, Ő nem változhat átalakulás útján. De valami van, ami történik. És ezt nagyon nehéz emberi fogalmakkal elmagyarázni. Az egyik legnehezebb teológiai kérdés, hogy miért teremtette Isten a világot. Ha tökéletes, miért teremtette a világot? Erre minden hagyomány más választ adott. A kereszténység a rejtély, merthogy az Isten a szeretet, és meg akarta teremteni a világot, amiért odaadhatja egyetlen fiát, és így tovább...
Az iszlámnak nagyon érdekes válasza van erre, melyet évszázadok óta kommentálnak is a szúfi bölcsek. Ez a rejtett kincsről szóló híres mondás, melyben Allah első szám első személyben beszél Muhammad, az iszlám prófétájának szájából. A próféta azt mondja: "Rejtett kincs voltam" - vagyis Isten rejtett kincs volt - "megismertté akartam válni, ezért megteremtettem a világot, hogy ismertté válhassak."
Így azt is mondhatjuk, hogy Isten nemcsak Abszolút, de Végtelen is. És ha Végtelen, minden lehetőséget tartalmaznia kell. Ha minden lehetőséget tartalmaz, akkor saját tagadásának a lehetőségét is tartalmaznia kell, ami a Világ. Így saját magát ismeri meg saját magán kívül, saját valósága egyfajta objektivizálásban, saját Teremtésének tükrében, ami a Világ.
Semmi sem adódik Istenhez, csak a végtelen isteni lehetőségek némelyike megvalósul."

- Seyyed Hossein Nasr

Masaru Emoto, rizskísérlet

Valóban működik. Nekem is sikerült feltalálnom a spanyolviaszt, és megbizonyosodnom arról, amit az emberiség szellemi hagyománya már évezredek óta ismer és tanít, miszerint a tudat az anyag felett áll. Mi több, a tudat a létezés alapja.

A megáldott üvegre az van írva, hogy "köszönet és hála neked", illetve köszönöm szépen finnül, 2 jószerencsét hozó szvasztikával. Az elátkozottra pedig, hogy "gyűlöllek, dögölj meg, rohadj szét". A harmadikon semmi nincs. Nem egyforma sorrendben állnak az üvegek, de a képek magukért beszélnek. Ez történt kb. egy hónap leforgása alatt: 

بسم الله الرحمن الرحيم

Max Planck, Vater der Quantentheorie, erklärte 1944 in Florenz:

Die Dinge unserer Welt existieren nicht so, wie wir glauben, dass sie existieren. Es gibt keine Materie! Das was wir für Materie halten besteht nur aufgrund einer Kraft, die sie zusammenhält. Wir können annehmen, dass hinter dieser Kraft ein bewusster und intelligenter Geist steht. Dieser Geist ist die Matrix der gesamten Materie.

I regard consciousness as fundamental. I regard matter as derivative from consciousness. We cannot get behind consciousness. Everything that we talk about, everything that we regard as existing, postulates consciousness.
/Max Planck/

卐 Az Istent tényleg csak imádni lehet 卍

Ha felkeressük, miként próbálják a legkiforrottabb, évezredes bölcseleti rendszerek emberi fogalmakkal még érthetően leírni az Istenség mibenlétét, tényleg a "semmihez" jutunk igen közel. Tiszta lét, tiszta tudat, jellegtelen ősanyag, tér nélküli űr; vagy éppen a Semmi.
Valóban úgy tűnhet, hogy az ateistáknak is igaza van, miszerint ez a világ van, Isten meg nincs is.
Mindössze abban tévednek, hogy egészen máshogy nincs.

Szamszára

Ez a konszenzus, hétköznapi, józan valóvilág valóban az a szamszáraiság, amiről az ősi indiaiak is beszéltek. Egy gyökeret vesztettség, tudati lefokozódás, ahol az emberek tudata buborék méretűre csökik le, de mégis azt hiszik, hogy ebből szemlélődve értik a világot. Nincs meg az, mint az őskorban, hogy a tájékozottabbaknak van egy érzés alapú tudása arról, hogy léteznek látszólagos valóságokon túli valóságok. De mivel ez a transzcendentális igény nem irtható ki az emberből teljesen, ezért szerintem ma a konszenzus valóságból lett egy istenpótlék. Pontosabban szólva a világkép vette át a Teremtő csodálatának helyét, ebben keresik a megingathatatlanság élményét. De ez csak sumákolások és a magunk elől való bujkálás árán tartható fenn, akkor is csak egy ideig.

Ebből származik az a végeláthatatlan ellentmondásözön, ami jellemzi ezt a mindenki által normális emberi életnek nevezett létforgatagot, vagy inkább fél-káoszt, ha egyáltalán van értelme ilyen szónak, de talán képszerűen szemlélteti, hogy mire gondolok. Erre is azt mondták az indiaiak, és milyen igazuk is volt, hogy aki szellemi tudatlanságban szenved, az minden téren tudatlan, semmit sem lát úgy, ahogy van.

Ebből származik az, hogy mindenki szerint elfuserált a világ, de mégis így van jól, hogy ezen lehetne is változtatni, de mégse, hogy nagyon keveset tudhat egy ember a világról, de mégis azt hiszi, hogy érti. Ha belátja is, hogy nem teljesen érti, nem fogad el más nézetet, mert tudja, hogy az nem lehet, bár nem is ismeri azt, amit elutasít. Hogy el vagyunk foglalva a saját emberi drámáinkkal, de mégsem igazán akarunk magunkon jobbítani, hogy bár a tudomány igyekszik felszámolni az Embert, de mégis igyekszünk emberként viselkedni, még a racionális emberek is, pedig ez értelmetlen. Ha Ember nem létezik, mert csak egy rakás sejt vagyunk, akkor miért nem követjük következetesen ezt a logikát, miért bújunk vissza az illúziók közé, hiszen pontosan az illúziók felszámolásának vágya vezetett idáig. Ha nem számít igazán az egyéni létünk, miért nem hiszi ezt a szíve mélyén senki igaznak? Miért nem irtjuk ki az emberiség 80-90%-át, hiszen ez volna az evolúciósan adaptív? Amit most teszünk, az nem az. De ha nem számít az egyéni létünk, akkor miért nem állunk neki az emberiség egyénen túlmutató problémáit megoldani? Ez is úgy jelenik meg a szamszáraiságban, hogy az egyénen túlmutató dolgokra inkább ne is gondoljunk, mert felkavarják a kis lelkünket, ami amúgy nincs is, de mégis úgy érezzük a nem tudjuk miről, mintha lenne valami. Ebből az eltévelyedésből fakad az is, hogy a tudomány az értelmet keresi, de egyben tagadja is. Az embernek van saját értelme, bár ez véletlenül, értelmetlenül jött létre, csak fennmaradt, mert segíti a szintén véletlenül létrejött életet, ami a semmiért létezik, csak éppen önző, és küzd a fennmaradásért, aminek végső soron megint csak semmi értelme. De legalább szép. Feltéve, ha nem rusnya. És elegáns. Kivéve, ha nem az. Mindenesetre értelem van benne, bár több a hülyeség, de az előbbi munkát és csodálkoznivalót ad a tudománynak, aki értelem az értelmetlenségből. Mert ugye értelme csakis részeknek lehet, de az egésznek már nem, ezt már paranoid módon tagadni kell, mert még kiderül, hogy van olyan értelem, ami felülmúlja a mienket, sőt, minden értelem terméke. Ennek a felismerésétől rettegünk tudat alatt, holott épp azt mondjuk, hogy ezt keressük! Fel akarjuk tárni a lét hogyanját, de maga a lét már nem érdekel, mert az hülye kérdés. A lét van, és kész. Holott pont ez volna az istenség lényege is, de ezt inkább nem ismerjük fel.

De nem gond, a mi nemlétező lelkünket spirituális érzéssel tölti el az, hogy bennünk az Univerzum saját magát ismeri meg, de nem vesszük észre, hogy a tudat mibenlétének helyes megértése nélkül ez újfent értelmetlen. Pedig ha ezt értenénk, mindent értenénk. Ehelyett inkább az utolsó leheletünkig tagadunk, mert "tudjuk" azt, amit amúgy lehetetlenség bizonyítani, hogy a tudat csak bioelektrokémia. És erre hivatkozunk a tudományosság nevében, holott ez nemcsak bizonyíthatatlan, de saját keretein belül cáfolhatatlan kijelentés is, egyszerűen egy logikusnak tűnő, bizonyítatlan feltevés. Itt ütközik ki amúgy a szakralitás teljes hiánya, és jön helyette ez a mérhetetlen hübrisz, a bukás előtti gőg. Bukás előtti, mert ha eluralkodik a gőg, akkor hamarosan megjelenik Nemeszisz, és a porba sújtja. 

És hát annyi ellentmondás van még, csak a tudat kapcsán is. Ha tényleg csak egy evolúciós véletlen és trükk volna, akkor éppen kontraszelektívnek kellene lennie, leginkább az emberi világban, mert minden drámánk ebből származik, és néha még az öngyilkosságba is kerget. A tudat, egybekötve az érzelmekkel és a szexszel; ezeknek létezniük sem szabadna, mert csak a baj van velük. Nyugodtan lehetnénk tudattalan robotok is, ha úgyis csak a génjeink túlélőgépei vagyunk. Az információfeldolgozáshoz és a válaszadáshoz nem kell tudat, mi több ezekből nem is származhat tudat. Csak azt hisszük, hogy talán mégis; lehet, hogy egyszer öntudatra ébrednek a számítógépek, de ez egy "mítosz". Az állatok esetén aligha származik előny abból, hogy például egy halnak, vagy békának, vagy akárminek egyszer csak lett tudata. Ami pedig haszontalan, az rögtön eltűnik, néha pár generáció után is, és nem marad fenn évmilliárdokig, főleg úgy, hogy ránk még hátrányos is, ha komolyan vennénk ezt a nihilista agyrém tudományos okoskodást. Mindenesetre az is érdekes, hogy az evolúciós önzés - amiből mellesleg az együttműködést is eredeteztetik, és ezzel ki is iktatják, hogy saját jogán létezhessen, ami már megint a totális deszakralizálás - is tudat nélkül feltételeződik. Hasonló ez ahhoz, hogy sok tudós a valamit a semmivel állítja szembe, mint végső kérdést, és képtelen felismerni a nyilvánvalót, amiről amúgy Besenyő Pista bácsi is hosszasan tudna értekezni, miszerint a semmi nincs. 

Lét és nemlét, ez volna az érdekes kérdés. A nemlét viszont nincs, csak a lét van, ami viszont semmivel sem magyarázható, mert a magyarázatnak is csakis benne van értelme. A kérdés függ a léttől, de a lét nem függ a kérdéstől. Nem lehet rajta kívül semmi, mert az már nincs. "Vagyok, aki vagyok", így van a Bibliában is, és ez tényleg nem is igényel további magyarázatot. Nincs értelme fejtegetni, hogy az abszolút lét miért tökéletes, és miért nem silány. Annyiról van itt szó, hogy mi az utóbbihoz vagyunk inkább hozzászokva, de azért, mert mi is ilyenek lettünk. 

Van egy gyanúm, miszerint az Isten sem tudja, hogy ő miért tökéletes és miért van, és ezen röhög. Szerintem ő sem tudja, hogy miért van, de örül neki.