Seemann

A sötétség és a tisztaság nem feltétlenül áll szemben egymással, ha a mélység köti össze őket; ahogy a tenger is szinte feketének látszik, pedig valójában az a legtisztább víz. Teljesen keresztülengedi magán a fényt ahelyett, hogy rövid úton szétszórnák azt a külvilág életéből származó maradványok, és csak egy rá jellemző színt hagynának hátra. Így a fény teljes egészében feltárhatja benne saját kioltódását. Saját tisztasága láttatja meg a mélységét. Otthont ad azoknak a bizarr, jó okkal baljós kinézetű és többnyire vak kreatúráknak is, melyeket mások talán nem is sejtenek, de magába is rejti őket, és csak sejtteti azt, ami máshol létezni sem lenne képes. A fény felé haladva viszont páratlan gazdagságot tár fel, legkülső rétege pedig szikrázóan kristálytiszta. Még ez a rétege is jóval mélyebb, mint amilyennek tűnik. A felszínen minden színt képes feltárni, de kicsit mélyebben már óhatatlanul az ég színébe hajlik.