2011. június 27., hétfő

Jézus a saját lábán

Úton-útfélen találkozhat az ember a keresztre feszített Jézus kőszobraival, kiváltképp a kis falvak útjain és útszélein. Ott amúgyis olyan a hangulat, mintha megállt volna az idő, és ez azt súgná az ember fülébe, hogy itt már bizony régóta minden így van, jóval azelőtt is így volt, minthogy te idejöttél. És valahogy Jézus szobra is ezt súgja, de ez az üzenet már az egész földi világra vonatkozik. Mintha azok a titkos erők állították volna ezeket a szobrokat, akik látatlanban az egész világot átszövik és uralják, de inkább pusztítják, szép lassan és szinte észrevétlenül. Ez a gonosz egyik legnagyobb találmánya, aminek mindig bedőlünk. Mintha ezért lenne ott Jézus halottan, lebillent fejjel. Kinyilatkoztatás ez, hogy lám ez lesz azokkal, akik újat húznak a gonosszal. Megöletnek és megaláztatnak azok, akik azt tanítják, hogy szeressétek és szolgáljátok egymást. A keresztre feszítés nem szenvedés a mi bűneinkért, hanem a megaláztatás csúcsa. Meztelenül felszögelnek egy fára, töviskoronával megtesznek csúf-királynak, és hagynak meghalni kimerülten, csapzottan, véresen.
Aztán az orrod elé dugják a halott Jézust úton-útfélen, hogy no lám, máig is ez vár a hozzá hasonlóakra. Félreérthetetlen kinyilatkoztatás ez, mint egy várfokra tűzött zászló. Ez a Föld a mienk.
Nem élünk mi normális világban, még akkor sem, ha ezt nem sokan hajlandók belátni. Egy normális világban Jézusnak nem ilyen szobrai lennének. Miért is akarna mindenki élete utolsó pár percére emlékezni ahelyett, mint ami életében volt? Tanító, mégpedig az egyik legnagyobb spirituális tanító. Egy normális világban Jézus szobra a saját lábán állna. Állna, hosszú ruhában, maga elé nézve, és nem lenne különbség a kőarc, és annak az arcnak a kifejezése közt, amit képzelünk neki. Ugyanis pontosan ez a feltétel nélküli szeretet értelme és kifejeződése, ez a hűvös távolságtartás. Egy hűvösnek tűnő szeretet, mely azonban minden felé egyformán árad, mint a fény, és a legtöbbet az kapja belőle, aki a közelében van. De Jézus nem megy sehova, mindenkinek magának kell úgy döntenie, hogy felkeresi; ezért is felesleges mindekihez odamennie. Nyugodtan állhatna ott szoborként, már úgyis mindenki ismeri a nevét és odamehetne hozzá.
Az sem véletlen, hogy Jézus semmilyen képen sem mosolyog, annyira biztosan nem, hogy a fogai is látsszanak. Nem borul ő senkinek a nyakába, mi több, még a saját anyját is megtagadta. Mert nincsen neki se anyja, se testvére, csak Atyja, és azok a testvérei, akik követik őt Atyja szolgálatában, ami nem jelent mást, mint egymás szolgálatát.
Ez az igazi feltétel nélküli szeretet, ami sugározhatna szobrainak arcáról, ha egy normális világban élnénk. Olyan szobrok arcairól, amik ugyanolyan magasak, mint az ember, akiről mintázták őket. Ebben az egy mozzanatban is kifejeződik az egész világ, miszerint a régi korok nagyjairól hárommétéres szobrok készülnek, vagy eleve állványra teszik őket, hogy senki ne mehessen közel hozzájuk. Nem mintha olyan sokan akarnának. Pontosan így van ez, hogy nem is érdekelnek már minket a régi idők nagyjai, akikre illik büszkének lenni, legalább egy kicsit. Csak elsétálunk mellettük nap mint nap, de nem tudunk róluk semmit, többnyire ezt a semmit is rosszul.
Egy normális világban embernagyságú szobrok lennének talppal a földre állítva, hogy legalább az a szemükbe nézhessen, aki érti, hogy miért élnek itt tovább szoborként!

Amor incondicional - sabiduría hopi / Feltétel nélküli szeretet - hopi bölcsesség


En la medida de mi capacidad, sin denigrarme ni ponerme en un compromiso, te apoyaré en eso.

Képességeim szerint, anélkül, hogy befeketíteném és bajba sodornám magam, támogatni foglak ebben.

No puedo saber lo que resulte mejor para ti, lo que debas considerar verdad o lo que necesitas, porque Tú, eres único! Diferente de todos los otros. Sin reserva ni duda, dejo que estés en el mundo, tal como te veo y te oigo. No tengo para ti ningún pensamiento ni palabra de juicio...

Nem tudhatom, mi bizonyul jobbnak számodra, mit kell igazságként elfogadnod, vagy mire van szükséged, mert te egyedülálló vagy! Más, mint mindenki más. Fenntartás és kétség nélkül, egyedül vagy ezen a világon úgy, ahogy látlak és hallak téged. Nincs számodra semmilyen elítélő szavam és gondolatom...

No veo error alguno en las cosas que puedas decir, ni hacer, sentir y creer porque entiendo que te estás honrando a ti mismo al hacer lo que consideras verdad para ti.

Nem látok semmiféle hibát abban, amit képes vagy mondani, tenni, érezni és hinni, mert megértem, hogy téged magadat tisztelnek, amiért azt teszed, ami szerinted igaz.

No puedo recorrer la vida con tus ojos ni verla a través de tu corazón. No he estado donde tú has estado ni he experimentado lo que tú has experimentado, ni he visto la vida desde tu perspectiva única.

Nem tudom újraélni az életedet a te szemeiddel, és nem is láthatom a te szíveden keresztül. Nem voltam ott, ahol te voltál, és nem is tapasztaltam meg, amit te megtapasztaltál, nem láttam az életed a te egyedi szemszögedből. 

Te aprecio exactamente como te percibo, expresando tu propia y singular chispa de la Conciencia Infinita, buscando encontrar tu propia forma individual de relacionarte con el mundo.

Úgy becsüllek meg, amilyennek érezlek, amint kifejezed a Végtelen Tudatban saját és egyedi szikrádat, amint keresed a világhoz fűződő viszonyod saját és egyedi formáját.

Sin reserva ni duda, te dejo hacer cada elección, para que aprendas de la forma que te parezca apropiada.

Fenntartás és kétség nélkül, hagyom, hogy te hozz meg minden döntést, hogy a neked megfelelőnek tűnő módon tanulhass. 

Resulta vital que descubras y vivas tu propia persona y no alguien que yo u otros piensen que deberías representar.

Életbevágó, hogy saját személyed fedezd fel és éld, és ne olyasvalakiét, akinek szerinted, vagy mások szerint lenned kellene. 

Que no sé lo que has elegido aprender, ni cómo has elegido aprenderlo, con quien o en qué periodo de tiempo.

Amit nem tudok, az az, hogy mit választottál, hogy megtanulsz, és azt sem, hogy milyen módját választottad annak, hogy azt megtanuld, kivel, vagy melyik időszakban.

Solo tú puedes sentir tu excitación interna y escuchar tu voz interna, yo sólo tengo la mía.

Csak te érezheted bentről fakadó izgalmadat, és hallgathatsz belső hangodra, nekem csak a sajátom van.

Reconozco que, aunque parezcan diferentes entre sí, todas las maneras de percibir y experimentar las diferentes facetas de nuestro mundo, todas tienen validez.

Elismerem, hogy habár egymáshoz képest különbözőnek tűnhetnek, az összes mód, mellyel világunk minden apró részletét érzékeljük és megtapasztaljuk, mind érvényes.

Sin reserva ni duda, admito las elecciones que hagas en cada momento.

Fenntartás és kétség nélkül, elismerem a döntéseket, amiket minden pillanatban meghozol. 

No emito juicio sobre esto, porque me parece imprescindible que honre tu derecho a tu evolución individual, porque esto le da poder a ese mismo derecho para mí y para todos los demás.

Nem bírállak ezért téged, mert szükségszerűnek érzem, hogy tiszteljem személyes fejlődésed jogát, mert ez ruház fel engem is, és mindenki mást is ugyanezzel a joggal.

Y si eliges un camino que yo no puedo andar o que no quisiera andar, y aunque elija yo, no añadir mi poder y mi energía a ese camino, nunca te negaré el Gran Regalo de Amor que el Gran Espíritu me ha concedido para dárselo a toda la Creación.

És ha olyan utat választasz, amin nem tudok járni, vagy nem szeretném járni, és habár én választok, nem adom erőm és energiám abba az útba, soha nem tagadom meg tőled a szeretet nagy ajándékát, amit a Nagy Szellem átengedett nekem, hogy én átadjam a Teremtés egészének. 

Como te amo, así me amarán. Así como siembro, así recogeré.

Ahogyan téged szeretlek, úgy szeretnek majd engem is. Amint vetek, úgy aratok majd.

Sin reserva ni duda, sé que tienes el derecho universal de libre elección para andar tu propio camino, creando etapas o manteniéndote quieto cuando sientas que resulta apropiado para ti.

Fenntartás és kétség nélkül, tudom, hogy tiéd a szabad választás egyetemes joga, hogy a saját utad járd, te jelöld ki a szakaszait, vagy maradj veszteg, ha úgy érzed szükségét.

No puedo ver siempre el cuadro más grande del Orden Divino, así que no emitiré juicio sobre si tus pasos, los das grandes o pequeños, ligeros o pesados o si conducen hacia arriba o hacia abajo, porque esto sólo describe mi punto de vista.

Nem láthatom mindig az Isteni Rendet a maga egészében, így nem ítélek lépéseid felől, kicsikről vagy nagyokról, könnyedekről vagy súlyosakról, vagy hogy felfelé, vagy lefelé vezetnek-e, mert ez csak az én nézőpontomat tükrözi.

Aunque vea que no haces nada y me parezca que esto podría considerarse indigno, yo reconozco que puede suceder, que tú vayas a traer una gran sanación al permanecer en calma, bendecido por la Luz del Gran Espíritu.

Habár látom, hogy nem csinálsz semmit, és ez nekem úgy tűnik, hogy méltatlannak nevezthető, elismerem, hogy beválhat, nagy felgyógyulást jelenthet, hogy a nyugalomban időzöl, megáldva a Nagy Szellem Fénye által.

Porque toda forma viviente tiene el derecho inalienable de elegir su propia evolución, y sin reserva ni duda, reconozco tu derecho a determinar tu propio futuro.

Mert minden életformának megvan az elidegeníthetetlen joga, hogy dönthessen saját fejlődéséről, és fenntartás és kétség nélkül elismerem a jogod, hogy meghatározd saját jövődet.

Con humildad, me postro ante la comprensión, de que el camino que veo y que me parece mejor para mi, no significa que también para ti resulte correcto, y que lo que yo creo, no necesariamente tiene que parecer verdad para ti.

Alázattal térdre ereszkedem a megértés előtt, hogy az út, melyet látok, és a jobbiknak tűnik nekem, nem jelenti azt, hogy neked is helyesnek fog bizonyulni, és hogy amit hiszek, nem feltétlenül kell, hogy neked is igaznak tűnjön.

Sé que te guían a ti como me guían a mi, y que sigues tu entusiasmo interno para conocer tu propio camino.

Tudom, hogy téged is úgy vezetnek, ahogy engem, és hogy belső lelkesedésed követed, hogy megismerd saját utad.

Sé que las muchas razas, religiones, costumbres, nacionalidades y creencias en nuestro mundo nos traen una gran riqueza y nos procuran los beneficios y enseñanzas de una gran diversidad de formas de percibir la vida y el mundo.

Tudom, hogy a sok rassz, vallás, szokás, nemzetiség és hit a világunkban sok gazdagságot ad nekünk, és nagyon sokféleképpen tanít minket, hogy miként foghatjuk fel az életet és a világot.

Sé que cada uno de nosotros, aprende en su manera única para devolver ese amor y sabiduría al TODO.

Tudom, hogy mindegyikünk a maga sajátos módján tanulja meg kifejleszteni ezt a MINDEN felé áradó szeretetet és bölcsességet.

Entiendo que si sólo hubiese una forma de hacer algo, sólo necesitaría haber una persona.

Megértem, hogy ha csak egy módja lenne annak, hogy megcsináljanak valamit, akkor csak egy emberre lenne szükség.

Apreciaré tu luz interna única, te comportes o no, dé la manera en la que considero que deberías hacerlo y aunque creas en cosas que yo no creo.

Megbecsülöm egyedi belső fényed, viseled-e vagy sem, add meg a módját, amiről úgy gondolom, hogy meg kellene adnod, akkor is, ha olyan dolgokban hiszel, amiben én nem.

Te veo verdaderamente como mi hermano y mi hermana, aunque puede que hayas nacido en un lugar diferente y creas en diferentes ideales.

Valóban úgy tekintek rád, mint testvérre, bár meglehet, hogy egész máshol születtél, és más eszményekben hiszel.

El amor que siento, lo siento absolutamente por todo lo que EXISTE.

A szeretetet, amit érzek, teljes mértékben minden irányába érzem, ami LÉTEZIK. 

Sé que todo lo vivo, forma parte de una conciencia mayor, y siento un amor profundo por cada persona, animal, árbol, piedra y flor, por cada pájaro, río y océano y por todo lo que hay en el mundo.

Tudom, hogy minden, amit megélek, egy nagyobb tudat részét képezi, és mély szeretetet érzek minden ember, állat, fa, kő és virág iránt, minden madár, folyó és óceán iránt, minden iránt, ami a világon van.

Vivo mi vida en servicio amoroso, haciéndome el mejor YO que pueda, haciéndome más sabio en la perfección de la Verdad Divina, haciéndome más feliz, más sano, y cada vez más abundante y gozoso.

Szeretetteljes szolgálatban élem életem, a legjobbat teszem magamnak, bölcsebbé teszem magam az Isteni Igazság tökéletesítésében, boldogabb leszek, egészségesebb, egyre gazdagabb és derűsebb.

Aunque a lo largo del camino, puede que me gustes, sientas indiferencia por mi, o me disgustes, no voy a dejar de amarte, de honrar tu singularidad y de dejarte vivir y expresarte como tú quieras hacerlo.

Bár az út során lehet, hogy megkedvelsz, közömbös maradsz, vagy nem kedvelsz meg, én szeretni foglak, tisztelni fogom egyediséged, hagyni foglak élni, és úgy kifejezni magad, ahogy neked jólesik.

Considero que esto construye la llave de la paz y armonía en nuestras vidas y en nuestra Tierra porque le da forma a la piedra central del Amor Incondicional.

Úgy gondolom, hogy ez hozza létre a béke és harmónia kulcsát életünkben, és ezen a Földön, mert formát ad a feltétel nélküli szeretet központi kövének.

In Lak’ech.
Eres el otro yo.
Te egy másik Én vagy.

2011. június 19., vasárnap

A vízválasztó

Az a különbség okos és bölcs között, hogy az okos sokkal többet beszél annál, mint amennyit tud. Szeret vitatkozni, de egyik vitából sem tanul semmit, mert erre nem nagyon ér rá; türelmetlen, és csak az egójának akar hízelegni. Ezért is szeret annyira nyerni. Bármi áron bebizonyít mindent, de nem magyaráz semmit, ha valamit mégis, akkor többnyire azt, hogy valami miért rossz. Nem is csoda, hogy a vitáknak többnyire semmi konklúziója nincs. Nem ez a cél; a vita célját akkor találja meg az ember, ha leás a legmélyére, le egészen addig, ahonnan már nincs lejjebb, és ilyenkor rájön, hogy nincs is ott semmi. Egy igazi ereszd-el-a-hajam vitát nem táplál semmi más, mint a kendőzetlen önzés, a beszélni és nyerni akarás. Mint egyfajta intellektuális birkózás, aminek mindvégig az a célja, hogy az egyik felforrósodott, izzadt és büdös csupasz test a másik fölé kerüljön. Ez a játék értelme, de magának a felülkerekedésnek már semmi értelme nincs, csak saját maga. Mindez nem is szül mást a vitában, mint felületességet és álcázatlan ostobaságot.
A bölcs viszont nem akar nyerni, csak mondani valamit. Nem akar bizonygatni semmit, de nem azért, mert nem tudna, hanem mert megszenvedett már azért, hogy tudja, mennyire reménytelen az egész. Tudja, hogy minden bizonyítás csak akkor bizonyítás, ha átjutott a másik egójának betonfalán, holott épp ugyanolyan volt azelőtt is, mielőtt átjutott a betonfalon. De mégsem volt jó a másiknak, és ez ellen nincs mit tenni. Jól tudja, hogy mindenki csak a saját betonfalát verheti szép lassan szét, belülről. Kívülről nem túl tanácsos ebbe besegíteni, mert az ilyen betolakodókra bizony figyelmeztetés nélkül lőnek. A túlélőkre pedig újból lőnek.
Épp ezért a bölcs inkább hallgat, ha teheti, addig is ráér mindenre figyelni. Nem beszél sokat, csak néha mond valamit, ami odavág. Nyersen és megbánás nélkül.

2011. június 18., szombat

Isten márpedig nem szakállas

A legfelfoghatatlanabb dolog a létezés ténye. Mégcsak azt sem kérdezhetjük meg róla, hogy miért van, mert ez is önmagába vezet vissza. Mi lenne, ha nem létezne semmi? Ez is létezést feltételez, és anélkül nem is érthető.
Valami ilyesmi lehet Isten leglényege.