Azért is, mert az újév így rögtön egy Katzenjammer másnappal kezdődik, de főleg azért, mert ez is egy értelmét vesztett, szellemiségtől eltávolodott, kiüresedett szokás. Mi értelme van a tél közepén kezdeni az évet, a leghidegebb hónap elején, 10 nappal a napforduló után, vagy egy héttel karácsony után? Ott pusztán a naptárnak van vége, az évnek nincs.
A józan ész is azt diktálná, hogy az újév kezdete március 21, a tavaszpont. És ez így is volt eredetileg, az első római naptár első hónapja március volt, Mársz kitörő, kezdeti erejének hónapja, a második Aprilis - aperire, aprire, abrir, ouvrir - vagyis a kinyílás hónapja, aztán Maius, Maia istennő, a gondoskodás hónapja, Junius, Iuno, a főistennő hónapja, majd jöttek a számmal jelölt hónapok, és így valóban a hetedik volt szeptem-ber, nyolcadik októ-ber, kilencedik novem-ber és tizedik decem-ber. A téli napok nem tartoztak szorosan az évhez, mert a befeléfordulás időszakát jelképezték. Tehát január az év végének eleje, Janusnak, az "ajtók, kapuk", visszatekintések, beavatások istenének hónapja. Február pedig a februum, a megtisztulás időszaka, ezért is volt a legrövidebb hónap, utolsóként a tavasz kezdete előtt.
Szinte már nem is meglepő, hogy az ehhez hasonló szellemközeli állapotokat mindig azok az események rúgják fel rútul, amelyeket a leginkább illik tisztelni, ebben az esetben a Julián-naptár és a Gergely-naptár bevezetése. Először Caesar tette meg január elsejét az év kezdetének, ezt a középkori Európában eltörölték, és karácsonykor, december 25-én, március 1-én, vagy húsvétkor, március 25-én tartották, majd jött a Gergely-naptár, és bebetonozta január elsejét az év elejére.
Annyi engedményt persze lehet tenni, hogy ezek a naptárreformok pontosították az egyre kaotizálódó időszámítást, de ez is egy általános jelenség, hogy a pontosítás a belső koherencia lemészárlásán keresztül történik meg, pedig ennek egyáltalán nem kellene így lennie.
Ha a hónapok kezdetei el lennének mozdítva a napfordulóknak és napéjegyenlőségeknek megfelelően, tehát március 1. március 21-én kezdődne, és így tovább, mint ahogy a perzsák ezt mind a mai napig teszik, még értelmesebb volna, és lefedné az asztrológiai naptárat. Az én születésnapom például november 30-ból, tehát 11/30-ból 9/30, vagyis valóban novem-ber lenne, korrigálva pedig november 8, azaz 9. hó 8, a Nyilas havának nyolcadik napja. Asztrológiailag a Nyilas 7. foka vagyok, a perzsa naptár szerint pedig Aazár - a Tűz - havának 9. napja volna.
Az ember saját újéve viszont a születésnapján kezdődik, mert jelentős mértékben ez a tökéletes Nap-Nap együtállás - a születés és a születésnap időpontjait tekintve - rejti magában az ember következő évének tervét és témáit. Az épp aktuális asztrológiai időjárásra is az fog leginkább rezonálni, akinek közel a születésnapja. Így a betöltött év helyett a megkezdett évet volna ésszerűbb ünnepelni, tehát +1-et a mostani szokáshoz képest. Születésnapkor egyszerre lehetne visszatekinteni a lezárt évre, és örülni az újnak.
Az ikszek számolása feletti diszkrét kesergés helyett pedig mérhetnénk az időt hétévekben is, az sokkal jobban meghatároz minket, mint az évtizedek. A 7, 14, 21, 28, 35, 42 éves kor sokkal inkább korszakhatár, mint, a 10, 20, 30, 40, 50, 60, 70, 80, 90, 100. Azért írtam így végig, mert ezek az időpontok is sokat rejtenek magukban, de azért, mert többnyire egybeesnek 7-es ciklusokkal.
Különösen nagy ünnep pedig a 4x7 év, a teljes Szaturnusz-ciklus lehetne, mert ezek a legtranszformatívabbak, és sok nem is adatik meg belőlük, legfeljebb 3, de inkább 2, 28-29 és 56-58 éves korban.
A józan ész is azt diktálná, hogy az újév kezdete március 21, a tavaszpont. És ez így is volt eredetileg, az első római naptár első hónapja március volt, Mársz kitörő, kezdeti erejének hónapja, a második Aprilis - aperire, aprire, abrir, ouvrir - vagyis a kinyílás hónapja, aztán Maius, Maia istennő, a gondoskodás hónapja, Junius, Iuno, a főistennő hónapja, majd jöttek a számmal jelölt hónapok, és így valóban a hetedik volt szeptem-ber, nyolcadik októ-ber, kilencedik novem-ber és tizedik decem-ber. A téli napok nem tartoztak szorosan az évhez, mert a befeléfordulás időszakát jelképezték. Tehát január az év végének eleje, Janusnak, az "ajtók, kapuk", visszatekintések, beavatások istenének hónapja. Február pedig a februum, a megtisztulás időszaka, ezért is volt a legrövidebb hónap, utolsóként a tavasz kezdete előtt.
Szinte már nem is meglepő, hogy az ehhez hasonló szellemközeli állapotokat mindig azok az események rúgják fel rútul, amelyeket a leginkább illik tisztelni, ebben az esetben a Julián-naptár és a Gergely-naptár bevezetése. Először Caesar tette meg január elsejét az év kezdetének, ezt a középkori Európában eltörölték, és karácsonykor, december 25-én, március 1-én, vagy húsvétkor, március 25-én tartották, majd jött a Gergely-naptár, és bebetonozta január elsejét az év elejére.
Annyi engedményt persze lehet tenni, hogy ezek a naptárreformok pontosították az egyre kaotizálódó időszámítást, de ez is egy általános jelenség, hogy a pontosítás a belső koherencia lemészárlásán keresztül történik meg, pedig ennek egyáltalán nem kellene így lennie.
Ha a hónapok kezdetei el lennének mozdítva a napfordulóknak és napéjegyenlőségeknek megfelelően, tehát március 1. március 21-én kezdődne, és így tovább, mint ahogy a perzsák ezt mind a mai napig teszik, még értelmesebb volna, és lefedné az asztrológiai naptárat. Az én születésnapom például november 30-ból, tehát 11/30-ból 9/30, vagyis valóban novem-ber lenne, korrigálva pedig november 8, azaz 9. hó 8, a Nyilas havának nyolcadik napja. Asztrológiailag a Nyilas 7. foka vagyok, a perzsa naptár szerint pedig Aazár - a Tűz - havának 9. napja volna.
Az ember saját újéve viszont a születésnapján kezdődik, mert jelentős mértékben ez a tökéletes Nap-Nap együtállás - a születés és a születésnap időpontjait tekintve - rejti magában az ember következő évének tervét és témáit. Az épp aktuális asztrológiai időjárásra is az fog leginkább rezonálni, akinek közel a születésnapja. Így a betöltött év helyett a megkezdett évet volna ésszerűbb ünnepelni, tehát +1-et a mostani szokáshoz képest. Születésnapkor egyszerre lehetne visszatekinteni a lezárt évre, és örülni az újnak.
Az ikszek számolása feletti diszkrét kesergés helyett pedig mérhetnénk az időt hétévekben is, az sokkal jobban meghatároz minket, mint az évtizedek. A 7, 14, 21, 28, 35, 42 éves kor sokkal inkább korszakhatár, mint, a 10, 20, 30, 40, 50, 60, 70, 80, 90, 100. Azért írtam így végig, mert ezek az időpontok is sokat rejtenek magukban, de azért, mert többnyire egybeesnek 7-es ciklusokkal.
Különösen nagy ünnep pedig a 4x7 év, a teljes Szaturnusz-ciklus lehetne, mert ezek a legtranszformatívabbak, és sok nem is adatik meg belőlük, legfeljebb 3, de inkább 2, 28-29 és 56-58 éves korban.
