.

Olyan most a világ, hogy a magasabb tudást el kell hallgatni, hogy ne nézzenek gyengeelméjűnek. Az ősi magasabb tudás nem kiveszett, ami pedig a modernkor visszásságai miatt jelent meg, nem rejtőzködik, hanem mindkettő saját paródiájaként van jelen a köztudatban.

Nyilvánosságra hozni nem lehet, hiszen mindenki tud róla, magasabbrendűségét bizonyítani felesleges, hiszen alacsonyabbrendű volta bárminél köztudomású. Bizonyíték nem számít, ha a bizonyított jelenség a kondicionált elme számára jelenleg nem érthető. Bizonyítéknak a nézőpont számít, illetve annak hihetősége és támogatottsága a világban, és nem az átélt bizonyosság. A hit természetesen alávaló, hiszen az elhívést értik rajta, amit maguk is gyakorolnak. A több tagadásának alapja mindig a kevesebb, és nem fordítva. Az arrogancia törődésként tűnik fel, ami megvédi a tökfejűeket saját vesztüktől.
Az elme kondicionáltsága tűnik a legnagyobb szabadságnak, és a reflexszerű válasz gondolkozásnak. A szellemtelen gondolatiság számít szellemiségnek, a szétesés megismerésnek, a homogenizálás szintézisnek, a tagadás tudásnak. Az önelvesztés haladás és érdem, mert az igazságra irányul, az önmagam megtalálásának útjára lépés viszont szentimentalizmus, és szigorúan véve nem is igaz, mert végső soron nem is vagyok, csak úgy tűnök.